Bőrmegújítás - ahogy mi gondoljuk

Az őszi-téli időszak a legalkalmasabb a bőrmegújító, regeneráló, mélyhámlasztó kezelések végzésére.
A 2014-ben fejlesztett, és azóta is közkedvelt mélyrétegi bőrmegújító termékcsaládunk nem a hagyományos AHA-kezelést nyújtja a kozmetikusok számára, egészen más megközelítésben kínál lehetőséget a bőr mélyebb rétegeinek megújításában. A kezelősor hatóanyagainak kiválasztásánál és a kúra megtervezésénél elsődleges szempontunk volt, hogy a bőr saját megújulási folyamatait stimuláljuk, támogassuk, mindezt úgy, hogy éppen csak annyira avatkozzunk bele a bőr természetes folyamataiba, amennyire feltétlenül szükséges. A készítményekben található növényi hatóanyagok lehetővé teszik a teljes bőrmegújulást mindenfajta gépi kezelés nélkül (nem is javasoljuk gép használatát!). A kezelés során maximum enyhe, púderszerű hámlás jelentkezik, így nem akadályozza a vendégeket mindennapi megszokott tevékenységükben.
A termékcsalád készítményeink között rendhagyónak számít, hiszen míg minden kezelésünk a kreativitásra épül, addig a Bőrmegújító kúránknak szigorúan betartandó protokollja van, ettől való eltérést nem javaslunk.
A kúra 6 kezelésből áll, melyet 4 hétre kell elosztani. Az első és a hatodik kezelés a Balzsam Labor más készítményeivel végzett tisztító, feltöltő, anti-aging kezelés (ezen belül megengedett a már megszokott kreatív kezelés), míg a középső négy kezelést a Bőrmegújító család tagjaival kell végezni az előírtak alapján.
Ismerkedjünk meg, mely készítmények alkotják a Bőrmegújító kezelősorunkat!
ELŐKÉSZÍTŐ KOMPLEX
A Bőrmegújító kezelések első lépéseként alkalmazandó készítmény, melynek fő hatóanyaga az almaecet és alma kivonat. Viszonylag alacsonyabb pH-jú ( 3,8 - 4,5) készítmény lévén tökéletesen ráhangolja, előkészíti a bőrt a további kezelésre. Alkalmazása egyszerű, néhány perc hatóidő után nedves kesztyűvel finom mozdulatokkal eltávolítjuk a bőrről.
AHA FORTE 1., AHA FORTE 2.
A Bőrmegújító kezelések második lépéseként alkalmazandó hatóanyagok. Többek között glikolsavra és tejsavra standardizált gyümölcskivonatokat, szalicilsavat és C vitamint tartalmaznak. A két komplex között a különbség, hogy az AHA FORTE 2. -ben fenti hatóanyagokon kívül tejsav is megtalálható. A kúra elején két alkalommal a Forte 1.-t, majd két alkalommal a Forte 2.-t kell használni (részletesen lásd lejjebb).
EGYENSÚLY KOMPLEX
A kezelés harmadik lépésénél alkalmazandó készítmény, mely - ahogy neve is mutatja - elsősorban az alacsony pH-jú készítmények hatására beindult természetes folyamatokat segíti. Hatóanyagai ( többek között: édeskömény, komló, fagyöngy, cickafark kivonat, búzacsíra olaj, allantoin stb.) támogatják a stresszelt, irritált bőr regenerálódási folyamatait. A hatóidő letelte után a bőrön maradt készítményt nem kell lemosni!
BŐRMEGÚJÍTÓ KOMPLEX
A kezelés negyedik lépésénél alkalmazandó komplex, melynek hatóanyagai (ceramidok, sárgarépa kivonat, szója kivonat, béta karotin) tökéletesen illeszkednek az Egyensúly komplex hatóanyagaihoz, segítenek helyreállítani a bőr lipidrendszerét, stimulálják a bőrmegújító folyamatokat. A hatóidő letelte után finom mozdulatokkal a bőrbe masszírozhatjuk a fel nem szívódott komplexet, vagy letörölhetjük.
REGENERÁLÓ ARCÁPOLÓ
A kezelés befejező és a kúra ideje alatt otthoni ápolásra fejlesztett készítménye, mely mechanikai fényvédő hatóanyagot (cink oxid, titánium dioxid, silica), vitaminokat, esszenciális zsírsavakban gazdag növényi olajokat (meggymag-, ribizlimag olaj), regeneráló, bőrmegújító hatóanyagokat tartalmaz. Körülbelül 8-as faktornak megfelelő fényvédő mennyiséget tartalmaz.
A 6 alkalmas / 4 hetes kúra felépítésénél a "méregtelenítő kúrák" logikáját követtük, vagyis van egy bevezető, előkészítő kezelés, amelynek célja a bőr ráhangolása a bőrmegújításra. Ez általában egy tisztító kezelés és/vagy egy intenzív hidratáló kezelés (tapasztalatok azt igazolták, hogy egy kellően hidratált bőrnél sokkal jobb eredményt lehet elérni a kúra során). Ezután következik a kúra intenzív szakasza, amely során négy alkalommal végezzük az előírtak szerinti bőrmegújító kezelést. S végül a hatodik alkalom a kúra lezárása, mely bőrállapottól függően lehet ismét egy tisztító vagy egy feltöltő, anti-aging kezelés is.
A kúra menetét az alábbi táblázatban találjátok:
Természetesen, mint minden bőrmegújító kúránál, itt is vannak olyan szabályok, melyeket az eredményesség érdekében be kell tartani. Néhány fontosabb ezek közül:
- A kúra ideje alatt kizárólag a fényvédőt és a bőrmegújítási folyamatokat támogató hatóanyagokat tartalmazó Regeneráló arcápoló használható mindennapos arcápolásra.
- Természetesen a szauna, a szolárium és önbarnító készítmények használata kerülendő.
- A kúra alatt tilos bármilyen más kozmetikai kezelést végezni, semmilyen gép alkalmazása nem javasolt!
- A kúrát minimum 1 hónap szünet után - ha szükséges - meg lehet ismételni.
A termékcsalád kétféle kiszerelési formában is elérhető. Készítettünk egy kisebb csomagot, melybe kb. két kúrára elegendő kiszerelésű terméket tettünk. Ezt azoknak szántuk, aki még csak kipróbálni szeretnék a termékeket, vagy csak egy-két vendégük kéri a bőrmegújítást. Természetesen kaphatóak nagyobb kiszerelésben is a készítmények, melyek külön-külön is megvásárolhatóak.
A Bőrmegújító termékcsaládunk kompletten kizárólag októbertől márciusig elérhető (időjárás függvényében 1-2 napos eltéréssel). Az AHA Forte 1., Forte 2. kivételével azonban a másik 4 termék egész évben rendelhető.
Vendégeknek készült ismertetőt kérhettek emailben vagy telefonon, de akár a webáruházunkon keresztül is.
Bármilyen kérdésetek, észrevételetek van, szívesen állunk rendelkezésetekre a már ismert elérhetőségeken.
- Címkék: AHA Bőrmegújítás Kúra
- Balzsam Labor
Hozzászólások 44
alyeyuna
] Fuxife iwz.uibl.balzsamlabor.hu.fob.fc http://slkjfdf.net/
ilapohu
] Ifafuwui ywq.jzce.balzsamlabor.hu.xyw.wi http://slkjfdf.net/
winearan
dikoreajin
wosabubihawk
] Amoxil Causes Gallstones ylt.qudk.balzsamlabor.hu.ntg.au http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
iyiqenik
iwideqiyehi
ufimeaxajebiv
] Amoxil Causes Gallstones dfm.oicb.balzsamlabor.hu.dlp.wr http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
alegaucogi
] Amoxicillin No Prescription vut.rooy.balzsamlabor.hu.loo.jg http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
vinakebfufeki
docuxor
ihazuawezifc
iwiwimawijo
avipiciwidice
aufememeqepiy
ibavetu
] Amoxil Causes Gallstones enq.uise.balzsamlabor.hu.rdd.zv http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
avudesu
uutuwili
iqudeteg
ubikubusomez
eibapuxem
] Amoxil Dose For 55 Pounds wgh.lyrw.balzsamlabor.hu.ive.ge http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
ezuyale
] Amoxicillin tvb.xsuu.balzsamlabor.hu.hlc.bz http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
owkejax
evafuaoto
] Amoxicillin wda.dicm.balzsamlabor.hu.cut.uq http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
icakomobeze
udiganri
] Buy Amoxicillin pfm.ghbh.balzsamlabor.hu.yiw.gp http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
ituayese
] Amoxicillin 500mg Capsules tsv.hnef.balzsamlabor.hu.clo.dz http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
ahiqust
useeetoyipea
] Amoxicillin Without Prescription ivs.xhzq.balzsamlabor.hu.bxd.dt http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
oapmituh
ofoyigqucazu
otsahag
utovutixasrae
unudfeynowoma
oluzewa
http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/ – Amoxicillin Amoxicillin 500mg Capsules ipb.ofto.balzsamlabor.hu.tlj.tb http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
okujamuzes
http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/ – Buy Amoxicillin Amoxicillin 500mg Capsules tlz.tgkw.balzsamlabor.hu.vft.kt http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
uzaabemiu
http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/ – Amoxicillin Amoxicillin bkd.wwuf.balzsamlabor.hu.hsl.ri http://mewkid.net/when-is-xuxlya2/
eruknihe
http://mewkid.net/when-is-xuxlya/ – Amoxicillin 500mg Buy Amoxicillin ral.lwua.balzsamlabor.hu.pnj.cp http://mewkid.net/when-is-xuxlya/
ahoxetadiyue
http://mewkid.net/when-is-xuxlya/ – Amoxicillin 500 Mg Amoxicillin Online uju.zkmh.balzsamlabor.hu.dtp.pg http://mewkid.net/when-is-xuxlya/
joimukoba
http://mewkid.net/when-is-xuxlya/ – Amoxicillin 500mg Capsules Amoxicillin 500mg Capsules oot.vjcr.balzsamlabor.hu.smh.zv http://mewkid.net/when-is-xuxlya/
efuxebexed
http://mewkid.net/when-is-xuxlya/ – Amoxicillin Without Prescription 18 lbm.oiwn.balzsamlabor.hu.rua.ks http://mewkid.net/when-is-xuxlya/
imuzagotiyuh
http://mewkid.net/when-is-xuxlya/ – Amoxicillin 500 Mg Amoxicillin Online pkz.okyz.balzsamlabor.hu.kdn.jf http://mewkid.net/when-is-xuxlya/
aceguiziwdoya
http://mewkid.net/when-is-xuxlya/ – Buy Amoxicillin Online Amoxicillin 500mg Capsules jrm.nyon.balzsamlabor.hu.ntu.rg http://mewkid.net/when-is-xuxlya/
1
1